ÁLDOZATSEGÍTÉS KUTYÁKKAL BUDAPESTEN, KECSKEMÉTEN ÉS DEBRECENBEN

2025. október 3. 06:52

Stratégiai megállapodást kötött az áldozatsegítés területén az Igazságügyi Minisztérium és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.

A megállapodást Tuzson Bence igazságügyi miniszter jelenlétében, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával írták alá, az aláírók Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke voltak. Az Igazságügyi Minisztérium és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kísérleti programja Budapesten két helyszínen, valamint Kecskeméten és Debrecenben valósul meg 2025. október 6. és 2026. április 30. között, tervezetten összesen 280 állatasszisztált foglalkozással. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány régóta végez állatasszisztált tevékenységet, országos programjaival több mint 15 000 gyermekhez jutott el kiscsoportos élő állatos foglalkozásokkal. A módszer felnőttek, illetve traumatizált, bántalmazott áldozatok esetében is bizonyítottan segíti a megnyílást, a szorongás csökkentését és a bizalmi légkör kialakítását. Az Alapítvány a program megvalósításához 10 millió forintot különített el.

A megállapodás célja, hogy az áldozatsegítésben dolgozó szakemberek munkáját hatékonyan támogassa a terápiás kutyák nyugodt, ítélkezésmentes jelenléte. A nemzetközi tapasztalatokhoz illeszkedve a program a minőségre épít: csak vizsgázott, akkreditált terápiás kutyák és pszichológus végzettségű, lehetőleg trauma- és krízistapasztalattal rendelkező felvezetők dolgozhatnak az Áldozatsegítő Központokban. A kutya jelenléte biztonságérzetet ad, segíti az érzelmi szabályozást, megkönnyíti a megnyílást és hidat képez a sértett és a segítő szakemberek között – így a pszichológiai és jogi folyamatok is gördülékenyebbé válnak.

A felek közötti együttműködés nemcsak a foglalkozások megvalósítására terjed ki, hanem ismeretterjesztésre, oktatásra, közös szakmai rendezvényekre és rendszeres szakmai egyeztetésekre is. Az Igazságügyi Minisztérium kiválasztotta a részt vevő szakembereket, az Alapítvány pedig a megbízási szerződések megkötésével és a program működtetésével biztosítja a szakmai hátteret.

A bejelentésre az Igazságügyi Minisztériumban, a felújított Budapesti Áldozatsegítő Központ átadásához kapcsolódó eseményen került sor. A felek kiemelték: az állatasszisztált módszer nem helyettesíti, hanem erősíti a pszichológusok, jogászok és szociális munkások munkáját, és közös cél, hogy a szolgáltatás minél több érintett számára váljon elérhetővé. A felek továbbá köszönetüket fejezték ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának az együttműködés kezdeményezéséért és szakmai támogatásáért.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!