A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY LÉPÉSEKET TETT AZ ÉLŐ ÁLLATOK HAGYATÉKI ELJÁRÁSBAN VALÓ KEZELÉSÉNEK RENDEZÉSE FELÉ

2025. augusztus 28. 10:21

A hagyatéki eljárások során számos esetben előfordul, hogy az elhunyt örökhagyó állata nem talál új otthonra, vagy sorsa a gyakorlatban egyéb módon rendezetlen marad. Ez az állatok biztonságát veszélyezteti, miközben jogi helyzetük sokszor nem kap kellő figyelmet.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kezdeményezésére egyeztetés kezdődött a Magyar Országos Közjegyzői Kamarával (MOKK) az élő állatok hagyatéki eljárásban betöltött szerepéről. Ennek egyik első eredményeként bővült a MOKK honlapján található, a hagyatéki eljárás menetét ismertető iránymutató tájékoztató azzal, hogy az élő állatot fel kell tüntetni a hagyatéki leltárban, ha azt az öröklésben érdekelt fél kéri, a jogszabályban felsorolt vagyontárgyakon túl is.

Ezzel az élő állat külön hangsúlyt kapott a MOKK hagyatéki eljárásokról szóló útmutatójában, ami fontos figyelemfelhívó lépés a jogalkalmazók és az eljárásban részt vevők felé, az útmutató korábban semmilyen módon nem foglalkozott az élő állatokkal. Ugyanakkor ez még csak az út eleje, a téma teljes körű rendezéséhez további egyeztetések és intézkedések szükségesek.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány köszönetét fejezi ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyitottságáért és együttműködéséért a téma előmozdítása érdekében. A bővített tájékoztató elérhető a következő linken: https://mokk.hu/hagyateki-eljaras/

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!