MINILOVAKKAL BŐVÜL A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÁLLATASSZISZTÁLT FOGLALKOZÁSSOROZATA

2025. március 25. 09:33

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette, hogy 2025 tavaszától minilovak is csatlakoznak állatasszisztált foglalkozásaikhoz. Elmondta, hogy az Alapítvány 2023 őszén elindított programja kiemelkedő eredményeket ért el: összesen több mint 9800 gyermek vett részt kiscsoportos állatasszisztált aktivitásokon 2025 márciusáig. A pozitív visszajelzések nyomán az Alapítvány úgy döntött, hogy tovább bővíti a segítő állatok körét, hogy még több gyermek számára nyújthasson élményt, segítséget.

Március 24-én Pomázon, az Almafa Óvoda és Bölcsődében mutatkozott be Vertigo, a segítő miniló. Ács Franciska, a Vertigo Segítő Program vezetője, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány új foglalkozásvezetője elmondta, hogy a minilovak bizonyítottan jótékony hatással vannak a gyermekek érzelmi és szociális fejlődésére, segítik a kommunikációt, csökkentik a szorongást és önbizalmat építenek. A program során a gyerekek interaktív feladatokon keresztül ismerkednek meg a lovakkal, akik nyugodt természetükkel és empátiájukkal ösztönzik őket mozgásra, kapcsolatteremtésre és érzelmi megnyílásra.

Az Alapítvány kiemelt célja, hogy minél több gyermek számára elérhetővé tegye az állatasszisztált foglalkozásokat, különös figyelemmel azokra, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű térségekben működő oktatási intézményekben tanulnak. A programsorozat 2023-ban indult, és 2024-re az Alapítvány egyik legsikeresebb kezdeményezésévé vált. Míg tavalyelőtt 1500, tavaly 6500, idén már több, mint 1800 gyermek vehetett részt a kutyás, macskás, hüllős, rovaros és csigás foglalkozásokon. A pozitív visszajelzések és a hatalmas érdeklődés nyomán döntött úgy az Alapítvány, hogy tovább bővíti a programot, és a minilovak bevonásával még több gyermek számára teszi elérhetővé az állatasszisztált aktivitásokat.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elkötelezett amellett, hogy tovább fejlessze állatasszisztált programját és minél több gyermek számára tegye elérhetővé a foglalkozásokat. Az Alapítvány tervei között szerepel a minilovas aktivitások kiterjesztése további óvodákra és iskolákra, valamint a különleges igényű gyermekeket segítő intézményekkel való együttműködés.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!