MEGJELENT A 2024-ES EREDMÉNYKOMMUNIKÁCIÓS KIADVÁNYUNK

2025. február 26. 20:43

2024-ben, megalapítása második évében a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, mint az egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítvány partnereivel összefogva tovább építette azokat az alapokat, amelyek a fenntartható állatvédelem és a felelős állattartás előmozdítását szolgálják.

Hálás köszönet mindazoknak – állatvédőknek és szakembereknek, valamennyi elkötelezett magyar állampolgárnak –, akik szívügyüknek tekintették ezt a fontos ügyet, és részt vállaltak a közös munkában!

Bár még hosszú út áll előttünk, 2024-ben is fontos lépéseket tettünk céljaink elérése felé. Közös munkánk továbbra is jövőorientált, a fenntartható állatvédelem megteremtését és a felelős állattartás szemléletének népszerűsítését szolgálja – mindannyiunk javára és az állatok védelméért.

Összesen 900 millió forintnyi támogatást biztosítottunk Ovádi Péter Állatvédelemért felelős kormánybiztossal közösen az állatvédő civil szervezeteknek és ebrendészeti telepeknek

277 civil szervezet részesült a kormány által biztosított 500 millió forint keretösszegű pályázat támogatásából

72 millió forintot biztosítottunk kifejezetten ivartalanítási programokra, ezzel hozzájárulva a kóbor állatállomány csökkentéséhez és a felelős állattartás előmozdításához

83 millió forint értékben adományoztunk eledelt a rászoruló állatvédő civil szervezeteknek, 120.000 kg tápot osztottunk szét

315 ezer gyermek vett részt szemléletformáló programunkon, az Állatvédelmi Témahét rendezvényen

6588 gyermek találkozhatott kiscsoportos állat-asszisztált foglalkozásaink keretén belül terápiás kutyákkal, macskákkal, hüllővel, rovarokkal és csigákkal

Több, mint 4000 gyermek és kísérőik ismerkedhettek meg az élménypedagógia módszerével a felelős állattartás alapjaival „Művészek az állatvédelemért” programunk keretében a Thália Színházban és a Turay Ida Színházban

8 millió forintot gyűjtöttünk össze az első „Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért!” kampányban partnervállalataink és az állatbarát vásárlók összefogásával, amelyet teljes egészében állatvédő szervezetek támogatására fordítottunk

Létrehoztuk Magyarország legteljesebb állatvédelmi információs csomagját szakembereknek, amely honlapunkról bárki számára térítésmentesen elérhető: https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/tananyagok/osszes

Az adó 1% állatvédőknek történő felajánlására buzdítottunk hazai sportolók képviselésével, 2024-ben már minden 6. SZJA 1% felajánlott forint állatvédelmi szervezethez került

Digitális állatvédelmi képregényt és oktatójátékot hoztunk létre a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal közösen, mely segíti a tudatosság és az empátia fejlesztését az emberek és az állatok védelme érdekében

Örökbefogadó kampányt hirdettünk, melyben ismert személyek közreműködésével hívtuk fel a figyelmet az örökbefogadás fontosságára

A városi madárkérdés állatkímélő megoldására pályázatot hirdettünk

Ösztöndíjjal támogattuk állatvédelmi szakjogászok, jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberek, állatvédelem-pedagógiai szakemberek és állatvédelmi szakállatorvosok képzését

Bekerült az állatvédelem kezdeményezésünkre a köztisztviselői továbbképzési programba

Az Országos Rendőr-főkapitánysággal is együttműködést kötöttünk a Budapesti Rendőr-főkapitányság után a hazai állatvédelem támogatására

Országjáró szakmai nap-sorozatot indítottunk, mely során célunk az állatvédelmi jogalkalmazók és szakemberek szakmai támogatása egy egységes és jól működő állatvédelmi rendszer kialakítása érdekében

Újrahasznosított anyagból készült kutyaházak elkészítéséről kötöttünk együttműködési megállapodást a Continest Technologies Zrt.-vel, melyet civil állatvédők között osztunk szét

#BBD0E0 »

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!