MEGJELENT AZ 500 MILLIÓ FORINTOS KERETÖSSZEGŰ PÁLYÁZAT AZ ÁLLATVÉDŐ CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

2025. február 26. 20:11

Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása.

A kormánybiztos elmondta, hogy 2022-ben már 500 millió forintos keretösszegű pályázatot írtak ki a civilek számára, ahol minden érvényes pályázatot benyújtó szervezet – pontosan 187 - nyert a forrásból. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal 2023-ban 123 millió forintot fordítottak többek között civil ernyőszervezetek támogatására, illetve nehéz helyzetekben (pl. tűzeset, baleset) gyorssegélyt nyújtottak számukra.

„Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezek áldozatos munkáját mind anyagilag, mind erkölcsileg megbecsüljük” - emelte ki Ovádi Péter, aki azt is hozzátette, hogy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló kapcsolatot sikerült kialakítani a civil szervezetekkel, a véleményüket mindig kikérik, kiemelten számítanak a gyakorlati tapasztalataikra is.

Hozzátette, hogy az adminisztrációs terheket a minimumra igyekeztek csökkenteni, megerősítették az elektronikus ügyvitel lehetőségét. Fontos kiemelni, hogy pályázni azon szervezetek tudnak, melyek állatvédelemmel vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak.

Az elnyert összeget a pályázó a működéséhez és programjaihoz kapcsolódó költségekre is felhasználhatja, továbbá ivartalanításra és állategészségügyi szolgáltatásra is fordíthatja, valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan fejlesztését (pl. férőhelybővítés) is finanszírozhatja az elnyert összegből.

„A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300.000 forinttól 10.000.000 forintig terjedhet” – emelte ki Ovádi Péter, hozzátéve, hogy az ivartalanítás támogatására is igyekeznek figyelmet fordítani. A társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az igényelt támogatási összeg 20 %-át kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani. A vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 %-ot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.

A pályázati felület a lebonyolító, a Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapján (https://bgazrt.hu/allatvedo-szervezetek-tamogatasa/) érhető el, ahol május 21. 14.00 óráig várják a kérelmeket.

 

Fotó: Kovács Bálint

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!