Van a kutyáknak humorérzéke?

2026. április 1. 20:35

Közel egyórás beszélgetés jelent meg Csányi Vilmos világhírű Széchenyi-díjas biológussal, etológussal, viselkedéskutatóval, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusával a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány felületein a Mancsok és Tappancsok sorozat részeként. Az interjúban Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője, állatvédelmi szakjogász kérdezi a professzort életútjáról, valamint az emberi és állati viselkedés, a társadalmi működés és az állatvédelem összefüggéseiről - különös tekintettel leghűségesebb társunkra, a kutyára.

A Mancsok és Tappancsok műsor létrejöttét a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatta, amely elkötelezetten dolgozik az állatvédelem társadalmi jelentőségének erősítésén. A műsor karácsonyi epizódjaiban két részlet már látható volt a Csányi Vilmos etológus professzorral való beszélgetésből, a teljes interjú azonban most először tekinthető meg a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány felületein.

A beszélgetés egyszerre szól a tudomány iránt érdeklődőknek és a szélesebb közönségnek: közérthető, mégis mély gondolatokat kínál az emberi természet és az állatokkal, kutyákkal való kapcsolatunk megértéséhez.

A teljes interjú mostantól elérhető online: https://youtu.be/dXf4M3vMj-A

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!