A mentett kutyák megérkeztek a büntetés-végrehajtási intézetbe

2026. március 18. 22:46

Megérkeztek a mentett kutyák a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ezzel a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány együttműködésében, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával megvalósuló Második esély program újabb helyszínen is megkezdte működését.

A program keretében menhelyről érkező kutyák kerülnek olyan környezetbe, ahol biztonságos körülmények között fejlődhetnek és tanulhatnak, miközben a fogvatartottak gondozásukban és nevelésükben is aktív szerepet vállalnak. A kezdeményezés egyszerre szolgálja a mentett állatok esélyeinek javítását és a programban részt vevő fogvatartottak készségeinek fejlesztését.

A Második esély program első ütemében összesen tíz mentett kutya vesz részt: öt állat a veszprémi, míg további öt kutya a tiszalöki büntetés-végrehajtási intézetben kezdte meg új életét. A Tiszalökön elhelyezett kutyák már elfoglalták a számukra kialakított férőhelyeket, és fokozatosan ismerkednek új környezetükkel, valamint gondozóikkal.

A fogvatartottak a programra való felkészítés során elméleti és gyakorlati képzésen vettek részt, amelynek során megismerték a felelős állattartás, a kutyagondozás és a pozitív megerősítésen alapuló nevelés alapelveit. Az elsajátított ismereteket most a mindennapi gyakorlatban alkalmazhatják: részt vesznek az állatok etetésében, sétáltatásában, gondozásában és alapvető nevelésében.

A kutyák képzését és fejlődését tapasztalt kutyatrénerek és szakemberek segítik. A rendszeres foglalkozások során az állatok elsajátítják az alapengedelmességi feladatokat, fejlődik szocializációjuk és együttműködési készségük, ami jelentősen növeli későbbi örökbe adhatóságuk esélyét.

A program egyik különleges eleme, hogy a fogvatartottak – szabadulásukat követően, az általános örökbefogadási feltételek teljesítése és alkalmasságuk megállapítása esetén – lehetőséget kaphatnak arra is, hogy örökbe fogadják azokat a kutyákat, amelyekkel a program során együtt dolgoztak.

A Második esély program olyan együttműködési modell, amelyben az állatok fejlődése és a fogvatartottak személyes előrehaladása egymást erősíti: a mentett kutyák esélyt kapnak egy új életre, a résztvevők pedig olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek segíthetik későbbi társadalmi beilleszkedésüket.

A programról fotó- és videódokumentáció, valamint több kutatás is készül.

Az Alapítvány és a BVOP közötti ünnepélyes együttműködési megállapodásról készült felvétel elérhető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=U0l7jl7nLts

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!