A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatásával megnyitotta kapuit a Felelős Állattartás Háza

2026. március 2. 13:35

2026 február 28-án ünnepélyes keretek között megnyílt a Felelős Állattartás Háza, az Állatorvosi Élményrendelő és a Kutyaverzoom - egyedülálló, élményalapú szemléletformáló központként. A megvalósítást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 41 millió forinttal támogatta, és szakmailag is aktív szerepet vállalt a projektben.

A látogatóközpont célja, hogy az állatvédelem kilépjen a tankönyvek lapjai közül, és valódi, átélhető tapasztalattá váljon a gyermekek és felnőttek számára egyaránt. Az interaktív térben a látogatók játékos, mégis szakmailag megalapozott formában ismerhetik meg a felelős állattartás alapjait, az állatorvosi munka jelentőségét és a tudatos gondoskodás szerepét. A Felelős Állattartás Háza olyan innovatív szemléletformáló tér, amely hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a következő generációk számára az állatokkal való felelős bánásmód természetes és magától értetődő legyen.

Az eseményen beszédet mondott Vetter Szilvia, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki hangsúlyozta: „két nyomvonalon kell haladnunk: erősíteni és segíteni a jogalkalmazást, miközben párhuzamosan edukálunk – már a bölcsődétől kezdve. Pontosan ebben segít minden olyan kezdeményezés, mint a Felelős Állattartás Háza.” Kiemelte: „ma az edukáció akkor hat igazán, ha élményszinten történik. Ha a gyerek – vagy akár a felnőtt– nemcsak hall róla, hanem átéli, kipróbálja, megérti.”

A projekt világos üzenetet hordoz: az állatvédelem ma már nem csupán civil törekvés, hanem széles körű társadalmi és intézményi támogatással megvalósuló közös ügy. A több mint 41 millió forintos támogatás és a szakmai együttműködés is azt bizonyítja, hogy a felelős állattartás előmozdítása stratégiai jelentőségű terület.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!