NAGY SIKERREL ZÁRULT AZ ALAPÍTVÁNY ELSŐ ÁLLATVÉDELMI ÖSZTÖNDÍJPROGRAMJA

2025. február 26. 19:28

Az első ízben meghirdetett jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzés ösztöndíjas helyeire több mint nyolcszoros volt a túljelentkezés

Megszületett a döntés az ösztöndíjasok személyéről a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Állatvédelmi Ösztöndíjprogramjának I. ütemében, amely keretében az Alapítvány vállalta, hogy összesen tíz diplomás szakember állatvédelmi továbbképzését finanszírozza teljes egészében. Az országban egyedülálló képzések a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán valósulnak meg hibrid (jelenléti és online) formában, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának szakmai együttműködésével. A pályázatra 2023. augusztus 1. és 31. között lehetett jelentkezni, a pályaműveket az Alapítvány által összeállított szakmai zsűri (két oktató a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karáról, két oktató az Állatorvostudományi Egyetemről) pontozta a következő, előre meghirdetett szempontok alapján: elhivatottság, magyarországi civil állatvédelemben való aktív részvétel, állatvédelmi témában végzett kutatási tevékenység, illetve nyelvvizsgával igazolt nyelvtudás.

 

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Állatvédelmi Ösztöndíjprogramja I. ütemének ösztöndíjas hallgatói a 2023/2024-es tanévben a következők (a kapott pontszám sorrendjében).

  1. A másodízben induló állatvédelmi szakjogászképzés ösztöndíjas hallgatói:
  • Dr. Bányai Krisztina
  • Dr. D. Horváth Vanessza
  • Dr. Gócza Ágnes
  • Dr. Szalai-Szmodics Henriett
  • Dr. Kállai Erika

 

  1. Az első ízben induló jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzés ösztöndíjas hallgatói:
  • Bardóczky Veronika
  • Jánosi Eszter
  • Szvaratkó Mónika
  • Vékony Blanka
  • Kiss Anett

 

Az Ösztöndíjprogram célja az állatvédelmi szakirányú végzettséggel egyelőre nem rendelkező, de a civil állatvédelemben résztvevő vagy részt venni kívánó diplomások állatvédelmi szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye állatvédelmi és hatályos, részletes jogi ismeretekkel rendelkező szakemberek állatvédelemben való részvétele a szakmai színvonal emelkedésének elősegítése, a civil állatvédelem hatékonyságának, társadalmi presztízsének és professzionalizmusának növelése, végső soron az állatjóllét erősítése és az állattartási kultúra fejlesztése céljából. Pályázatot nyújthatott be minden olyan 25 és 50 év közötti büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki állatvédelmi szakjogászképzés esetében jogászdiplomával, a jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzés esetében bármilyen felsőoktatási (egyetemi vagy főiskolás, kivéve jogász és állatorvos) végzettséggel rendelkezik. A pályázathoz – a pályázati adatlapon és a végzettséget, nyelvvizsgákat, kutatási tevékenységet igazoló dokumentumokon túl – motivációs levelet is kellett mellékelni, amelyben a pályázó kifejti, hogyan hasznosítaná a magyarországi állatvédelem javára a megszerzett tudást.

A jelentkezők vállalták azt is, hogy a megszerzendő tudást legalább 5 évig a magyarországi civil állatvédelem támogatására fordítják. Tanulmányaikhoz minden jót, sok sikert kívánunk!

 

A képzések leírása

Állatvédelmi szakjogász képzés (2 félév)

A képzés célja, hogy a résztvevők átfogó elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek minden olyan kérdést illetően, amely az állatvédelem témaköréhez köthető. A képzés célja ennek érdekében egyrészt az állatvédelem alapvető jogintézményeihez kapcsolódó átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek bemutatása, különös tekintettel az állatvédelmi törvény alapvető rendelkezéseire, a kedvtelésből tartott állatokra, a gazdasági haszonállatokra, kísérleti állatokra és vadon élő állatokra, veszélyes állatokra, illegális állatkereskedelemre. Tárgyalják az állatvédelem magánjogi, büntetőjogi és közigazgatási jogi aspektusait is. A hallgatók betekintést nyerhetnek az állatvédelmi jog és más, ahhoz kapcsolódó tudományterületek ismereteibe, így az állatvédelem pszichológiai, kriminológiai, gazdasági, állatorvostudományi, kommunikációs kérdéseibe is, annak érdekében, hogy a hallgatók komplex állatvédelmi ismeretekre tegyenek szert. 2023-ban már másodízben kerül meghirdetésre a kurzus. (Az első évfolyam 2023 júniusában szerzett oklevelet, elsőként Magyarországon.)

Részletek: https://jogikar.uni-miskolc.hu/kari_kepzesek?kepzesId=226

 

Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember képzése (2 félév)

A képzés célja, hogy a résztvevők átfogó, készségszintű elméleti és gyakorlati jogi jellegű tudást szerezzenek minden olyan kérdést illetően, amely az állatvédelem témaköréhez köthető, ami kiterjed egyrészt az állatvédelem szervezeti rendszerével, szereplőivel, eljárásaival, valamint az állatvédelemmel kapcsolatos egyéb tevékenységgel összefüggő átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésére és annak egyes részterületeire vonatkozó szabályozási keretek és jó gyakorlatok megismerésére, másrészt arra, hogy a hallgatók elsajátítsák az állatvédelemhez kapcsolódó jogi jellegű tevékenységek gyakorlásához, a megszerzett ismeretek átadásához szükséges kompetenciákat. A kurzus során a hallgatók jogi alapismeretekre tesznek szert, tárgyalják az állatvédelem magánjogi, büntetőjogi és közigazgatási jogi aspektusait is. A hallgatók betekintést nyerhetnek az állatvédelmi jog és más, ahhoz kapcsolódó tudományterületek ismereteibe, így az állatvédelem pedagógiai, pszichológiai, kriminológiai, gazdasági, állatorvostudományi, kommunikációs kérdéseibe.

Részletek: https://jogikar.uni-miskolc.hu/kari_kepzesek?kepzesId=266

 

További információk: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

E-mail: info@kozosugyunkazallatvedelem.hu

Facebook: https://www.facebook.com/kozosugyunkazallatvedelem

Instagram: https://www.instagram.com/kozosugyunkazallatvedelem/

Youtube: https://www.youtube.com/@kozosugyunkazallatvedelem

 

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!