Hogyan​ segíthetünk a rosszul tartott vagy megkínzott állatokon a gyakorlatban? Ingyenesen elérhető az erről szóló több mint öt órás előadássorozat

2025. december 18. 09:47

Mit kell pontosan tennünk civilként vagy hatóságként ahhoz, hogy az állatvédelmi jogsértéseknek valódi következménye legyen? A hatékony állatvédelem kulcsa az, hogy minden érintett pontosan tudja, mire kell figyelni, mikor, kinek, milyen formában kell eljárnia, és hogyan kapcsolódnak össze a civil jelzések, a hatósági intézkedések, a rendőrségi és állatorvosi feladatok. Ezt a tudást teszi most ingyenesen, bárki számára hozzáférhetővé a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az ország legnagyobb állatvédelmi szakmai programsorozatának budapesti záróeseményéről készült, több mint 5 órás előadásfelvétellel. Lezárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amelynek keretében az Alapítvány 19 vármegyében, több mint 1700 szakemberrel együttműködve erősítette az állatvédelem egységes, következetes és eredményes gyakorlatát Magyarországon.

Akár civilként, akár hatósági szereplőként veszünk részt egy állatvédelmi ügyben, az eljárás csak akkor lehet valóban eredményes, ha a jogsértés felismerése mellett a megfelelő lépések is megtörténnek, és a jogsértésnek következménye lesz. Az ország legnagyobb állatvédelmi szakmai programsorozatának budapesti záróeseménye teljes egészében rögzítésre került és díjmentesen elérhetővé vált a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány YouTube-csatornáján „Összefogás a hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért - előadássorozat” címen. A felvételek 2025. november 24-én, az Állatorvostudományi Egyetem Aulájában (Budapest, István utca 2.) készültek, az Állatvédelmi Kompetencia Program országjáró szakmai nap-sorozatának utolsó állomásán. Az előadások közérthetően és gyakorlat-orientált módon mutatják be, hogyan működnek az állatvédelmi eljárások a gyakorlatban, milyen lépések szükségesek egy bejelentés megtételéhez, miként kapcsolódnak össze a hatósági, rendvédelmi és állatorvosi feladatok, valamint hogyan biztosítható, hogy az állatkínzással vagy jogsértéssel érintett ügyek szakszerűen és eredményesen kerüljenek kivizsgálásra.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány célkitűzése, hogy az állatvédelemben érintett szereplők – a hatóságoktól és szakemberektől a civil segítőkig – azonos alapokon, egységes tudásanyag birtokában tudjanak fellépni az állatok védelmében. A most közzétett videó ezt a célt szolgálja azzal, hogy a szakmai nap-sorozaton elhangzott ismereteket minden érdeklődő számára szabadon hozzáférhetővé teszi.

A felvétel megtekinthető az Alapítvány hivatalos YouTube-csatornáján: https://youtu.be/AXijKHaHJSU

Az előadókkal készült villáminterjúk a Némák védelmezői podcast sorozat kihelyezett adásában érhetők el ITT: https://youtu.be/gqGv-gYA718

Az előadások közérthető, mégis szakmailag precíz módon mutatják be:

  • hogyan épül fel egy sikeres állatvédelmi eljárás a bejelentéstől a jogkövetkezményekig,
  • hogyan és mit dokumentáljunk, hogy az ügy bizonyítható legyen,
  • milyen szerepe van a civileknek, mikor és hogyan tudnak hatékonyan segíteni,
  • mikor, mely hatósághoz kell fordulni (jegyző, járási hivatal, kormányhivatal, rendőrség),
  • milyen feladatai vannak a rendőrségnek, a polgárőrségnek és a NÉBIH-nek,
  • hogyan működik az igazságügyi állatorvos szakértő bevonása,
  • mi a hatósági állatorvos szerepe az állatvédelmi eljárásokban,
  • mit tegyünk sérült vadon élő állat esetén,
  • valamint azt, hogyan lehet a civil–hatósági együttműködésből valódi eredmény.

Az előadók között olyan elismert szakemberek szerepeltek, mint Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke, Fodor Kinga, az Állatorvostudományi Egyetem Laborállattudományi és Állatvédelmi Tanszékének vezetője; Lorászkó Gábor, igazságügyi állatorvos szakértő és az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docense; Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal képviseletében; Osztoicsné Czéder Andrea r. alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője; Latorovszky Gábor r. ezredes, a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese; Daróczi István, állatvédelmi szakjogász, az Országos Polgárőr Szövetség Állatvédelmi Szakértői Testületének elnöke; Morva László r. alezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztályának vezetője; Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozatának általános elnökhelyettese; Ádám Mónika, állatvédelmi szakjogász és a Jászapáti Járási Hivatal vezetője; Deim Zoltán, igazságügyi állatorvos szakértő; Tóth Szabina, vadállatmentő, egzotikus és állatvédelmi szakállatorvos; Kotora Noémijárási főállatorvos; valamint Nagy Csilla állatvédelmi szakjogász és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője.

A szakmai napokhoz kapcsolódóan, az Állatvédelmi Kompetencia Program keretében az Alapítvány létrehozta az ország legátfogóbb és leghitelesebb állatvédelmi tananyaggyűjteményét, amely mindenki számára térítésmentesen szabadon elérhető. A tananyagok iratmintákat, valós jogeseteket, szakmai útmutatókat, valamint az állatvédelmi eljárások teljes folyamatait bemutató részletes információkat tartalmaznak.

A tananyagok a következő oldalon érhetők el:
https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/tananyagok/osszes

Az országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozat a hazai állatvédelem teljes intézményi és hatósági szereplői körének bevonásával valósult meg, és a munkát több kiemelt partnerszervezet is támogatta. A kezdeményezés szakmai hátterét biztosította az Állatvédelmi Cselekvési Tervért felelős Kormánybiztosi Titkárság az Igazságügyi Minisztériumkeretein belül, valamint az Agrárminisztérium és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkársága. A hatósági és felügyeleti munkát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Országos Rendőr-főkapitányság erősítette, míg a beavatkozásokhoz és a helyszíni feladatokhoz az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Polgárőr Szövetség nyújtott szakmai támogatást. A közigazgatási szereplők egységes tudását a Jegyzők Országos Szövetsége és a Magyar Kormánytisztviselői Karsegítette, a birtokvédelmi szempontokat pedig a Magyar Birtokvédelmi Szövetség (MABIV) képviselte. A természetvédelem területéről a Magyar Nemzeti Parkok kapcsolódtak be a szakmai munkába.

(Az előadások során elhangzó információk az előadók szakmai véleményét tükrözik, és nem tekinthetők a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány hivatalos álláspontjának.)

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!