Erősödik az állatvédelmi szemlélet a rendészeti képzésben

2025. december 5. 18:14

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen immár ötödik alkalommal tartották meg az összrendészeti szolgálati kutyás évzárót. A rendezvény központi üzenete idén az volt, hogy a szolgálati kutyák munkája és az állatvédelem szemlélete egyre szervesebben épül be a leendő tisztek képzésébe. A programon Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke is kiemelt szerepet kapott.

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg ötödik alkalommal az „Összrendészeti szolgálati kutyás évzáró foglalkozást” a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy vezetésével. A rendezvényen Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke is köszöntőt mondott. Mindketten rámutattak: az elmúlt évek szakmai együttműködése révén a rendészeti képzésben egyre markánsabban jelenik meg az állatvédelmi szemlélet, amely természetes módon kapcsolódik a szolgálati kutyák világához.

A cél, hogy a leendő tisztek már tanulmányaik során megértsék a felelős állattartás jelentőségét, és olyan szakemberekké váljanak, akik a szolgálati állatokkal való bánásmódban és a felelős állattartás terén egyaránt példát mutatnak.

A program szakmai alapjait a „Szolgálati kutya alkalmazása” című kurzus adja, amelyet Nyitrai Endre r. őrnagy és Frigyer László r. alezredes közösen gondoznak. A tantárgy mára nemcsak a szolgálati kutyák alkalmazásának módszertanát, hanem az állatjólléti elveket is közvetíti; indulása óta 619 hallgató vett részt rajta. A tavaszi félévtől a bűnügyi szolgálati kutya alkalmazása a kriminalisztikai záróvizsga tételévé is válik.

A rendezvényen elismerő oklevelet kapott Hajdu Tamás r. főtörzszászlós és Zlatics Szonja r. tisztjelölt TDK-dolgozatukért. Köszönőlevelekben részesültek továbbá azok a szervek és vezetők, akik a kutyás oktatást támogatják, többek között a ROKK, a BVOP, a KR szervezeti egységei, a NAV, a Katasztrófavédelem és az OPSZ szakemberei.

A programot szakmai előadások és látványos kutyás bemutatók tették teljessé. A rendezvény szakmai színvonalát Deim Zoltán igazságügyi állatorvosszakértő szolgálati állatokkal kapcsolatos előadása, valamint Horváth Orsolya, a PTE ÁJK óraadója által tartott, a szolgálati állatok társadalmi megítélését bemutató prezentáció emelte. A programot tovább gazdagította Bagdi Zoltán bv. főtörzszászlós, a BVOP kutyakiképzője szolgálati kutyás bemutatója, illetve Szabó Viktória, a Gazdijogsi kutyatrénerének látványos, érzékenyítő jellegű kutyás előadása.

A szakterület támogatottsága minden rendvédelmi szervnél folyamatosan emelkedik, valamint a különböző szervezetek szolgálati kutyás együttműködési igénye is fokozatosan növekszik.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!