ÁLLATBARÁT RENDŐRSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEK ÉS PÉLDAMUTATÓ PROGRAMOK A ZALAEGERSZEGI ORSZÁGJÁRÓ ÁLLATVÉDELMI SZAKMAI NAPON

2025. november 4. 20:58

November 4-én Zalaegerszegen folytatódott a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, az Állatvédelmi Kompetencia Központ programjaként, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával. A rendezvényen nagy hangsúlyt kapott a rendőrség állatbarát kezdeményezéseinek bemutatása, hiszen Zala vármegyében több olyan program is megvalósult, amely példaértékű a lakosság és a fiatalok szemléletformálásában. A helyi rendőrség október 4-én – az Állatok Világnapjához kapcsolódva – megszervezte a „Vidd be a kutyádat a munkahelyedre” napot, amely nagy sikert aratott a rendőrségi dolgozók és a lakosság körében egyaránt.

A Zala Vármegyei Kormányhivatal Deák termében megtartott eseményen elismert szakértők és gyakorlati szakemberek osztották meg tudásukat az állatvédelem jogi, hatósági és gyakorlati kérdéseiről.

A nap Dr. Daróczi István LL.M. állatvédelmi szakjogász előadásával indult, aki részletesen ismertette, mikor indokolt a rendőrséghez fordulni állatvédelmi ügyekben.
Ezt követően Császár Éva c. r. százados és Hamvas Imre r. főtörzszászlós a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviseletében számoltak be a rendőrség állatvédelmi tevékenységéről és tapasztalatairól. Dr. Pallós László DVM, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság Állatvédelmi Osztály vezetője a NÉBIH szerepét mutatta be, majd Dr. Nagy Csilla LL.M. közigazgatási és állatvédelmi szakjogász ismertette, mikor érdemes a jegyzőhöz, a járási vagy a kormányhivatalhoz fordulni állatvédelmi ügyekben.

A délutáni szekcióban Dr. Németh Ágnes Izabella LL.M. DVM. állatorvos és jogász „Állatvédelem a jogász-állatorvos szemével” című előadásában hívta fel a figyelmet az interdiszciplináris szemlélet fontosságára. Ezt követően Dr. Kotora Noémi DVM állatvédelmi szakállatorvos, hatósági állatorvos ismertette a szakma szerepét, majd Dr. Tóth Szabina DVM egzotikus és állatvédelmi szakállatorvos a vadon élő sérült állatok ellátásának lehetőségeiről beszélt. Dr. Ádám Mónika LL.M. környezetvédelmi és állatvédelmi szakjogász a civil és hatósági együttműködések lehetséges formáit mutatta be, míg Dr. Balogh Mónika LL.M. jogász, rendőrtiszt, konduktor, általános iskolai tanító, állatvédelmi szakjogász, közgazdász egy konkrét jogeset elemzésével zárta a szakmai programot, amelyet kötetlen konzultáció követett.

A zalaegerszegi esemény ismételten rávilágított arra, hogy az állatvédelem területén a hatóságok, jogalkalmazók, szakemberek és civil szereplők közötti együttműködés és tudásmegosztás elengedhetetlen a hatékony fellépéshez.

Az országjáró szakmai nap-sorozat célja, hogy 2025 végéig minden vármegyébe eljusson, elősegítve a párbeszédet és a közös szakmai fejlődést az állatvédelem területén.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!