RENDŐRKUTYÁKKAL VETTE BE A VÁROSLIGETET A BRFK ÉS A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY

2025. november 3. 22:47

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felkérésére, a „Világ Gyalogló (hó) Nap 2025” országos programhoz csatlakozva vett részt közös eseményen Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a BRFK állománya. A program célja kettős volt: egyrészt a mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése, másrészt a szolgálati kutyás világ lenyűgöző bemutatása.

A Magyar Szabadidősport Szövetség által életre hívott eseményhez kapcsolódó sétára a Városligetben került sor, ahol rendőrök, civilek, szolgálati kutyák és vezetőik, valamint a BRFK munkatársainak saját kedvencei együtt tettek meg mintegy 4 kilométert.

A séta a BRFK kezdeményezésére valósult meg, amelyhez a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány örömmel csatlakozott, hogy közösen mutassák meg: a mozgás, a fegyelem és az állatszeretet összeérhetnek egy közös üzenetben – a felelős állattartásban.

„A kutyás rendőröknek a felelős állattartás mindennapi példaképeiként kell jelen lenniük, bárhol megjelennek, magukra vonják a figyelmet. A BRFK szakemberei a séta során nemcsak az útvonal biztonságát felügyelték, hanem a kutyák megfelelő felszerelését – például a póráz és a szájkosár helyes használatát – is ellenőrizték, ezzel is erősítve a felelős tartás üzenetét” – hangsúlyozta Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A rendezvény egyik fő üzenete az volt, hogy a szolgálati kutyák és vezetőik közötti kapcsolat a fegyelem és a kölcsönös tisztelet mintája, amely inspirációt adhat minden állattartónak.

Az eseményen több csoportkép készült, megörökítve az összefogás, az állatszeretet és az egészségtudatosság pillanatát.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!