ÁLLATOKKAL GYÓGYULNI

2025. október 28. 23:41

A Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány számára az állatok védelme mellett az ember és állat közötti gyógyító kapcsolat erősítése is kiemelt cél. Ennek jegyében az Alapítvány támogatja a Csodás Dorina útja Alapítványt, amely egy 4,5 éves, súlyos mozgáskorlátozottsággal élő kislány fejlesztését segíti.

Dorina mindennapjait kitartás és életöröm jellemzi, fejlődésében pedig új lendületet adott a lovasterápia, amelyet orvosi és pszichológiai indikáció alapján végeznek számára. A foglalkozások nemcsak mozgását és egyensúlyát fejlesztik, hanem örömöt és felszabadulást is hoznak az állatok közelségében.

A Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány finanszírozza Dorina lovasterápiás foglalkozásait, és különleges élményeket is nyújtott a családnak: 2025 szeptemberében a Veszprémi Állatkertben Török László igazgató személyesen vezette körbe Dorinát, édesanyját és nagymamáját. A látogatáson Vetter Szilvia, az Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Nagy Csilla, a program projektvezetője is részt vett, akik személyesen kísérték el Dorinát és családját.

Dorina története azt bizonyítja, hogy az állatok szeretete nemcsak fejleszt, hanem erőt, reményt és mosolyt is ad. Az Alapítvány számára ez a legnagyobb visszajelzés: az állatok iránti szeretet valóban gyógyít.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!