ÁLLATOKKAL A CSODÁKÉRT: EGYÜTTMŰKÖDÉS A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÉS A CSODALÁMPA ALAPÍTVÁNY KÖZÖTT

2025. október 27. 12:22

Ünnepélyes keretek között, 2025. október 27-én Budapesten írta alá együttműködési megállapodását a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Csodalámpa Óhaj–Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával. Az új partnerség egyedülálló módon kapcsolja össze az állatvédelem ügyét és a beteg gyermekek gyógyulásának támogatását. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány vállalta, hogy támogat minden olyan kívánságot, amely állatokhoz, állatasszisztált programokhoz vagy élményekhez kötődik – legyen szó menhely- és állatkerti látogatásról, lovas vagy kutyás foglalkozásról, illetve felelős állattartással kapcsolatos programokról. A cél, hogy az állatok közelsége és feltétlen szeretete erőt, örömet és reményt adjon a legnehezebb pillanatokban is.

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta: az állatok szeretete nemcsak az ő életüket teszi jobbá, hanem az emberekét is. Hisszük, hogy az állatokkal való kapcsolódás segíthet a gyógyulásban, a lelki erősödésben, és abban, hogy empatikusabb, felelősebb társadalmat építsünk. Hozzátette: a két alapítvány munkatársai már elkezdtek közösen dolgozni azon, hogy az első, hozzánk érkező állatos kívánságokat a lehető legörömtelibben valósíthassuk meg.

A Csodalámpa Alapítvány munkája a reményről és a gyógyulásba vetett hitről szól. Az állatokkal való találkozás sok gyermek számára különleges, terápiás erejű élmény. Örömmel dolgozunk együtt egy olyan szervezettel, amelynek célja az állatok iránti szeretet és felelősségvállalás erősítése – mondta Behán Attila, a Csodalámpa Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a felelős állattartás és az állatvédelem társadalmi üggyé tételét szolgálja. Az Országgyűlés 2022-ben hozta létre a szervezetet azzal a céllal, hogy országos szinten erősítse az állatok védelmét, és előmozdítsa a felelős állattartás kultúráját. A Csodalámpa Alapítvány 2003 óta több mint 5500 súlyosan beteg gyermek kívánságát teljesítette. Az Alapítvány célja, hogy a 3 és 18 év közötti, életveszélyesen beteg gyermekeknek különleges élményeket, találkozásokat, utazásokat vagy ajándékokat nyújtson – ezzel adva nekik erőt és reményt a gyógyuláshoz vezető úton.

A most megkötött együttműködés a két szervezet értékeinek metszéspontjában született: mindkettő az empátiára, a gondoskodásra és az emberi kapcsolódások erejére épít.

Aktualitások

2026. 04. 22. 9:31 Negyedik alkalommal indul az állatvédelem támogatását ösztönző adó 1%-os kampány A cél, hogy minél többen rendelkezzenek adójuk 1%-áról, és ezzel támogassák az állatmentésben részt vevő civil szervezetek munkáját. elolvasom 2026. 04. 22. 9:03 Több száz résztvevő, egy közös cél: így erősítette az állatvédelmet a Budafok-Tétény Kutyás Nap A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány zsűritagként és kitelepülőként is hozzájárult a szemléletformáláshoz elolvasom 2026. 04. 10. 12:08 Az állatvédelem szemléletét vitte el a leendő kynologusokhoz a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem végzős kynológus hallgatói számára szervezett zártkörű szakmai napon tartott előadást a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány projektvezetője, dr. Nagy Csilla 2026. március 27-én Dunakeszin, a rendvédelmi szervek képviselőivel közös program keretében. elolvasom 2026. 04. 10. 12:03 Korszerű macskaház épült az Ágica Menedékben a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány több mint 7 millió forintos támogatásából Új esély a sérült és gazdátlan cicáknak Solton: jelentősen javulnak az ellátási és gyógyulási körülmények elolvasom 2026. 04. 10. 11:02 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. elolvasom 2026. 04. 10. 10:50 Új oktatókiadvány az állatkínzás ellen: közös erővel a szemléletformálásért Digitális képregény és játékos feladatok segítik a gyerekeket az állatok iránti felelősség és empátia elsajátításában elolvasom
további aktualitások
Válassz tananyagot!